1.0Egy babysitter naplójahttps://kviv19.cafeblog.hukviv19https://kviv19.cafeblog.hu/author/kviv19-2/<p> Nagy nehezen hazaérkeztem... (De fura most meg ez a magyar billentyűzet!) Elég nehéz szülés volt. A gépem 3 és fél órát csúszott. De szerencsére volt társaságom a barátnőm személyében, akivel együtt jöttünk haza. Szóval tartottuk egymásban a lelket és volt akinek lökhettem az újonnan visszatért szarkasztikus poénjaimat. Hihetetlen. Londonban én voltam a megtestesült optimizmus és mosolygás. Vissza a magyar valóságba! Na jó, ez most talán kicsit drámai. Persze, maradt abból is valami, de a régi önmagam kacsingat visszafele. </p><p>Úristen, itthon vagyok?! Ezt érzem... Nagyon furcsa. Még összefolyik a magyar és angol valóság. Akkor éreztem valahogy a londoni létem lezárását, amikor kicseréltem a telefonomban az angol sim kártyámat a magyarra. Akkor lezártam az ottani kapcsolataim egy részét. Persze van facebook, email és skype, de ezek már azt mutatják, hogy valami nagyobb választ el minket egymástól. <br></p><p>Még hazajövetelem előtt a barátnőmmel csaptunk egy kis közös nyaralást. Leutaztunk a country side-ra. A Cotswold way vonalán volt szállásunk, ami egy túra útvonal, Oxfordtól nem túl messze. Sátor, túrázás, fényben ülés... :) Nagyon jó volt az időnk szerencsére, én még le is barnultam a nagy mászkálásban. Hihetetlen gazdag egyébként az a környék, gyönyörű 1500-as évekbeli kis településekkel. Az emberek is nagyon kedvesek. Magát a postás bácsit sikerült lestoppolnunk az út szélén! Szívesen elvitt minket a kiszemelt falunkba. Kedvesek az angol őslakosok. És ott aztán tényleg meg lehet találni őket. Ilyen szempontból is, nem véletlenül mondják talán, hogy van Anglia és van London. A két dolog teljesen különböző. De persze mindkettőnek meg van a maga varázsa. </p><p>Szóval itthon vagyok. Testben. De még vissza húz a szívem... És nem akarok senkit megbántani ezzel itthon, mert mindenki annyira örül most nekem és ez nagyon jól esik, de nekem még kell egy kis idő visszarázódni. Hamarosan sikerülni fog. <br></p><p>A blogomnak azt hiszem itt van vége. Lezárult (ha még nem is teljesen, de nagyrészt) ez a kaland az életemben. Nem bántam meg. Több lettem tőle. És örülök, hogy segíthettem vagy legalábbis érdekes voltam embereknek vele.<br></p>rich